Camus leghíresebb regénye, mely sokáig Közöny címmel volt ismert a magyar olvasók számára, legújabb, 2016-os fordításában most POKET-kiadványban olvasható! "Albert Camus alig múlt huszonhat éves, amikor megírta Az idegent, első befejezett regényét, amely két évvel később, 1942-ben jelent meg a neves Gallimard kiadónál. Mi predesztinál egy analfabéta édesanyától született, félárva, Algír egyik szegénynegyedében, nyomorban felnőtt, a szenvedéllyel űzött futballról, valamint a filozófiai szakvizsgáról tuberkolózisa miatt lemondani kényszerült "feketelábú" fiatalembert arra, hogy szakítson a francia regényírói hagyománnyal, és szokatlan minimalista nyelvezetet használva írjon egy, az olvasókat komfortzónájukból kibillentő regényt?" (Körömi Gabriella) A lehetséges válaszokat ebben a nyitott végű műben minden olvasás után más és más irányba kanyaríthatjuk, így válhat ez a könyv egy életre szóló utazássá.

Sírok, írok a Fiumeiben – Sétálókötet a Fiumei Úti Sírkertben Budapesten, a Fiumei úti sírkertben sétálva, a síremlékek mellett meg-megállva emlékezhetünk: a könyv lapjain megelevenednek az egykor élő emberek, megismerhetjük egy-egy gondolatukat, és a síremlékük érdekes, sokszor meglepő történetét. A kedves Olvasó kezében tartott kis könyvben 50 név van: 50 író neve. 50 név, 50 életrajz, 50 idézet és 50 síremlék. A Fiumei úti sírkert több mint temető: kívánjuk, hogy a temetőben tett séta során – a könyvben olvasható életutak és idézetek közt szemezgetve – minél jobban megismerjék múltunk nagyjait!

Vállalkozhat-e egy irodalmi séta a maga töredékességében, helyszínek egymáshoz rendelhetőségében az életmű bemutatására? Megismerhetjük-e a költőt a város által? Felismerjük-e őt az épületek, terek, utcák sokasága révén? Egy ember története sosem egy ember története csak. Barátságoké, alkotásé, vacsoráké, szabad levegőé, társalgásé, elbújásé is, s ezek a csempékként egymáshoz illesztett kis képek adják ki az elmúló jelent – egy élet döntéseit, látványát, történelmét. Ami az övé volt. És ami már a mienk. Erről szólnak az emléktáblák, a szobrok, a városi domborművek – és erről szól a séta is, amivel Radnóti nyomába eredhetünk. Fogadjátok szeretettel a kötetben Radnóti Miklós Budapestjét, az általa is koptatott utcákat, ahogy siklanak talpunk alá, hallgassátok, hogy mit mesél a város, és azok a velünk élő művészek, tudósok, akik legszemélyesebb gondolataikat osztják meg Radnótiról és az ő költészetéről.

Egy neves teológustól kérdezték, szerinte milyen Isten? - Egészen más! - felelte. Másvalakit arról faggattak, hol lehet megtalálni Istent? - Hol nem? - hangzott a válasz. Isten végtelenül hatalmasabb nálunk, hiszen több galaxist teremtett, mint ahány homokszem található a világ tengerpartjain. Mégis itt van velünk, bennünk, minden lélegzetvételünkben, szívdobbanásunkban, nélküle nem is élnénk. Együtt sír a sírókkal, nevet a nevetőkkel. Egészen odabújik hozzánk, vagy lenyűgöz a távlataival. Hogyan is írhatnánk le emberi szavakkal? Ezért íratott egy könyvet emberekkel, hogy megmutassa magát. Hogyan is foghatnánk meg, mikor olyan megfoghatatlan? Ezért embertestben lejött közénk, hogy megtapogathassuk, meg is ölhessük, ha akarjuk. Akartuk. És ő belement, beszállt a halálunkba, a fájdalmainkba, borzalmainkba. Most már ott is rátalálhatunk. Isten annyi mindent tett értünk, hogy a világ összes könyvében nem férnének el cselekedetei. Mégis belebújik ebbe a zsebkönyvbe, hogy magaddal vihesd. Hogy kérdezhess. Hogy vele kalandozhass. Hogy rákereshess.

Molnár Ferenc klasszikusa angol nyelven! One of the most famous Hungarian novels about two gangs of boys fighting a war for a piece of land, a derelict building site which to them is a cherished symbol of freedom, is still the same fascinating story it was nearly a century ago. A true world classic from Ferenc Molnár, The Paul Street Boys, which has been out of print for decades, is a juvenile classic that has lost none of its magic. The Paul Street Boys (1907) was translated into English in 1927 and it is the most successful work of Hungarian youth literature to date.

"Eltévedni emberi dolog. Ismered: eltévedsz a gondolataid, az álmod, az olvasmányod erdejében. Nekimész a lámpaoszlopnak. Elfelejtesz leszállni. Ezek az elképesztően sűrű, rövid írások és a POKET formátum maradéktalanul kedveznek egymásnak. Villamoson és buszon, buszról villamosra szállva, onnan a metróra, aztán megint villamosra ülve átszállásnyi időre sem tudtam abbahagyni az olvasást, menet közben is a történettel haladtam. Az egyetlen történettel, aminek furcsa módon fejezetei ezek az egymástól látszólag független epizódok. Persze, hogy eltévedtem, nem oda jutottam, ahova indultam. Egyáltalán nem bántam, naná, hogy nem." (Müller Péter Sziámi)

"Hát nem mindegy egy vaknak, kérdezte Josze rabbi, hogy dél van-e vagy sötét? Egy nap azonban, útban hazafelé szembejött vele egy vak, aki égő fáklyát tartott a kezében. Megkérdezte őt: - Fiam! Minek neked ez a fáklya? A vak pedig azt válaszolta: - Amíg fáklya van nálam, meglátnak az emberek, és figyelmeztetnek, ha gödör vagy tövisbokor kerül az utamba." Schein Gábor regénye az ószövetségi Eszter könyvét fűzi egybe több 20. századi zsidó történettel, Blumenfeld Lipóttól kezdve a vészkorszak tragédiáin keresztül a sztálini évtizedeken át egy gyermek nézőpontjáig. Az emlékezés-felejtés-újraírás homályain keresztül így világítja be a szöveg fénye a múltat, amit ha teljes egészében sosem láthatunk, mások szemén keresztül azonban mégis meg-megpillanthatunk.

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény király, annak volt egy szegény kis országa. Szegény volt ott mindenki, szegény volt a szegény nép, de szegény volt még a gazdag is, ki így, ki úgy. Ezt a szegény kis országot cudarul oldalba rugdalta a hétfejű sárkány, meg is lett annak a böjtje, mert az bizony életeket követelt a királytól, vagy úgymond, viszi őt is. Hanem aztán a sok gyötrelemben, merthogy nem tudta szegény király, melyik ujját harapja, melyik életét mentse; nosza lássuk, Uramisten, mire megyünk ketten, odahajigálta a sárkánynak elébb a harmadik királyfit, aztán a napra lehetett nézni, de rá nem legkisebb királylányt, aztán meg válogatás nélkül mind, aki nem volt elég fürge vagy gyanakvó, s a keze ügyébe akadt." A Mohácsi testvérek húsba vágó, igaz történeten alapuló darabja szerelemről, hazaszeretetről, vakhitről - egyszóval a 20. századi Magyarországról

Ez a könyv egy káposzta. Harminc éve voltam gimnazista (ez a káposzta belseje), tizenegy éve írtam róla egy színdarabot (a káposzta közepét), nyolc éve regény lett a színdarabból, és ez a regény most újra megjelenik a POKET könyvek sorozatban (ez már a jelen, a káposzta külső levelei). Ennyi idő alatt történt velem egy és más: öregebb lettem, írtam ezt-azt, elkezdtem festeni a hajamat és született még egy gyerekem (a sorrend nem fontossági). De hiába történt velem ennyi sok dolog, az iskolapadból még mindig nem tudtam kiszállni. Attól tartok, még mindig ott rosszalkodom a padtársammal, rejtegetem a rojtos füzeteimet és a tényt, hogy néha-néha elbóbiskolok órán. És folyamatosan rettegek, hogy feleltet a tanár, mert nem tudok semmit - de közben attól is rettegek, hogy nem feleltet, mint olyasvalakit, aki nem fontos, aki nem is létezik. És ha mégis kihívnak felelni, én a táblánál pofátlanul könyveket írok matekpéldák megoldása helyett, titkon remélve, hogy kapok érte egy ötöst, de legalább egy szánalmas piros pontot. Vagy hogy egyszer valaki például ezt a könyvet (ami ugye káposzta) megsavanyítja, és elteszi magának télire. Később esetleg főz belőle egy finom töltött káposztát." (Szabó Borbála)