"Ez a könyv olyan aktuális, mintha tüzes vasat forgatnának a társadalom eleven húsában. Holott ez a tüzes vas már ezerévek óta forog. Azóta biztosan, hogy Mózes Ábrahám és Izsák történetében először megírta az apák és fiúk összecsapását, a szülők és gyereke párviadalát (Mózes 1.22). [...] Szabó Magda regénye szinte tárháza a transzgenerációs, tehát korosztályokon átívelő sérelmek kutatóinak. Hiszen se szeri se száma az öregek által elszenvedett és a fiatalokra rálőcsölt sérelmeknek. A regényben konkrétan olyan szülőkről van szó, akiknek az életét megcsonkította a háború, a lágerek, a személyi kultusz, vagy épp a Horthy-rendszer igazságtalanságai. [...] Ahogy olvassuk, forog ez a regény, mint tüzes vas mindannyiónk húsában, mert érintve vagyunk. Szülők vagyunk és gyerekek vagyunk, fiatalok vagyunk és öregek vagyunk. A sors alakítói akarunk lenni, és olyanok vagyunk, akiket kiűznek a sors alakításának folyamatából." - írja Háy János e kötethez írt utószavában.

"...ezt a darabot nem lehet eljátszani, csak játszani lehet örökké, egyfolytában!" (Gábor Miklós) Gábor Miklós könyvében tárgyilagos szakmai pontossággal, de írói álomfejtéssel írta le a színpadi szülés-születés folyamatát, ahogy napról napra, próbáról próbára alakult, formálódott benne és általa Hamlet, a dán. Hamlet, aki otthon van és idegen a hajdani Helsingőrben, s aki otthon van és idegen Budapesten, néhány évvel 1956 után. Hamlet, aki a gyilkosság szennyezte dán királyi udvarban, s aki a tankokkal hallgatásra kényszerített Budapesten tépelődik: mit tegyen? Mit kell tennie? Hamlet a királyság feltétlen híve volt, amíg apja ült a trónon, s most a király mellé kellene állnia, Claudius mellé, aki meggyilkoltatta az apját. A királyban csalódott? A királyságban? Megváltható még Dánia? S ha igen, neki kell az ország feltámadásáért önmagát föláldoznia? - írja a kötet előszavában Szigethy Gábor.