Egy neves teológustól kérdezték, szerinte milyen Isten? - Egészen más! - felelte. Másvalakit arról faggattak, hol lehet megtalálni Istent? - Hol nem? - hangzott a válasz. Isten végtelenül hatalmasabb nálunk, hiszen több galaxist teremtett, mint ahány homokszem található a világ tengerpartjain. Mégis itt van velünk, bennünk, minden lélegzetvételünkben, szívdobbanásunkban, nélküle nem is élnénk. Együtt sír a sírókkal, nevet a nevetőkkel. Egészen odabújik hozzánk, vagy lenyűgöz a távlataival. Hogyan is írhatnánk le emberi szavakkal? Ezért íratott egy könyvet emberekkel, hogy megmutassa magát. Hogyan is foghatnánk meg, mikor olyan megfoghatatlan? Ezért embertestben lejött közénk, hogy megtapogathassuk, meg is ölhessük, ha akarjuk. Akartuk. És ő belement, beszállt a halálunkba, a fájdalmainkba, borzalmainkba. Most már ott is rátalálhatunk. Isten annyi mindent tett értünk, hogy a világ összes könyvében nem férnének el cselekedetei. Mégis belebújik ebbe a zsebkönyvbe, hogy magaddal vihesd. Hogy kérdezhess. Hogy vele kalandozhass. Hogy rákereshess.

A tragédia Arthur Brooke 1562-ben írt versének, a The Tragical History of Romeus and Julietnek és William Painter Palace of Pleasure című prózájának színpadi átirata. Shakespeare e szerelemi története meghatározza az őt követő szerelmes darabokat és örök klasszikussá vált. A POKET-ben Mészöly Dezső fordításában olvashatjátok: A szép Veróna tárul itt elénk, Hol két jeles család vetélkedett. Ős gyűlölségük új csatákon ég, És polgár-vér szennyez polgár-kezet. Vad vérükből egy baljós pár fakadt: Gonosz csillagzatok szülöttei. E két szerelmes sírja lesz a hant, Mely a csaták vasát elföldeli. Szerelmük eljegyezte a halál, Mert szüleikben lángol a harag S le nem lohad, míg el nem vész a pár – Erről regél e kétórás darab. Néző, kérünk, hibákra most ne nézz! Így lesz az is, mi csonka még: egész.