Ez, József Attila Szabadötletek jegyzéke két ülésben című írása volt. Ez akkor még nem jelent meg nyomtatásban, a kapott példány egyike volt az országban sok felé található szamizdat másolatoknak. Letettem az öltöző asztalomra és az előadás után mohón nekiestem. Ez a példány úgy volt tördelve, ahogy az eredeti (amit sikerült később betekintésre kézbe vennem). Egy-egy oldalon 12-13 sor volt és a sorok rendkívül rövidek voltak. Olykor csak 1-1 szó. Ennek köszönhetően rendkívül gyorsan tudtam olvasni, arra emlékszem, hogy szinte megállás nélkül lapoztam. Ahogy haladtam a vége felé, egyre inkább a hatása alá kerültem. Befejezésekor pedig megrendült katarzist éreztem. A döbbenetes monológ szíven ütött. Úgy éreztem, hogy József Attila sorai az én gyónásom is egyben. Akárcsak a verseiben, itt is beszámolt a magányáról, az elveszettségérzéséről és sóvárgó szeretetvágyáról. Tudom, hogy ezek az érzések hasonló erővel bennünk is megvannak, csak nekünk nincsenek szavaink ennek kifejezésére. - Jordán Tamás

A szövegkönyv azokat a szövegeket tartalmazza, amelyeket az olvasópróbán olvastunk fel egymásnak. Az előadásból végül kimaradó szövegek az egyes helyszínek hangulatához igazítva rendhagyó módon elhangozhatnak, ezért hagytuk benne „őket” is a végső szövegkönyvben. A dalszövegek esetében gyakran bele kellett nyúlnunk a versek szerkezetébe, az esszék és prózák esetében pedig, ha húzni kellett a szövegből, akkor átkötő mondatokat írtunk a szövegrészletekhez. „Az idő majd tárgyilagosan megítéli Csoórit, nekünk sorsa közeli tanúinak, vállalnunk kell elfogultságunkat. Nekünk kötelességünk tudni, hogy milyen életbevágóan fontos példa az övé, aki a történelmi lehetőséget nem az előjogok puszta megfordításának fogta föl, hanem tanulásra használta, a tanultakat pedig olyan tennivalók. meghatározására, melyek elvégzése nélkül csődbe jut mind az életműépítő óvatosság, mind a harcias radikalizmus, és utódainkra nem egy élhető világ marad, hanem csak por és hamu.” Orbán Ottó