"...és amikor Smack levest főztem az ablakban a főzőlapon, amibe camping sajtot nyomtam, még ízlett is, ültem az ablakban, hallgattam a házmester Tourette-szindrómás feleségének őrjöngését és a galambok turbékolását, és képes voltam örülni annak, hogy élek, volt valami romantikus ebben az életben, végtére is a csótányok élete jóval stresszmentesebb, se sárga csekk, se villamosjegy, se adóbevallás, se borítékok, se szerződések, se számlák." - emlékszik vissza egy Gerlóczy Márton nevű elbeszélő egy korábbi írására Fikció című, folytatásos identitás-thrillerének legutóbbi kötetében. Nem másról van szó, mint a Létráról, mely most a POKET Zsebkönyvek gondozásában jelenik meg, Szabó Eszter kiváló, kicsit szívettépő, de nagyon is ismerős hangulatú akvarelljeivel. És hogy mi az, ami bizonyosan kiderül ebből a Gerlóczy-szövegekre oly jellemző tudatfolyam-regényből? Hogy létrára mászni és egy függönykarnist mennyezetbe fúrni nem is olyan veszélytelen vállalkozás.
Egy rendbontó rendteremtő, Jézus kereszthalálának elbeszélése Háy János megfogalmazásában: ez a Passió úgy ismerős, hogy nemcsak archaikus, hanem ízig-vérig jelenkori is. Már nyitánya egészen meglepő, hiszen Jézus jeruzsálemi templom-megtisztításának jelenetével indítja mindnyájunk megváltás-történetét, vagyis Jézus pályájának e korai, jelképes és prófétikus cselekedetet konkrétan is beemeli a keresztény húsvét szenvedéstörténetébe. Annyit elárulhatunk: a fogyasztói-társadalom kritikája mellett még az olykor vulgáris kifejezések sem tudják (mert persze nem is akarják) a parafrázis méltóságát és magasztosságát elvenni. Háy szövege ritmusos, szép, elgondolkodtató, megható és legfőképp nem csak nagyböjtben ajánlott. A kötetet Háy János e szöveghez készült stáció-képei díszítik.
Ez, József Attila Szabadötletek jegyzéke két ülésben című írása volt. Ez akkor még nem jelent meg nyomtatásban, a kapott példány egyike volt az országban sok felé található szamizdat másolatoknak. Letettem az öltöző asztalomra és az előadás után mohón nekiestem. Ez a példány úgy volt tördelve, ahogy az eredeti (amit sikerült később betekintésre kézbe vennem). Egy-egy oldalon 12-13 sor volt és a sorok rendkívül rövidek voltak. Olykor csak 1-1 szó. Ennek köszönhetően rendkívül gyorsan tudtam olvasni, arra emlékszem, hogy szinte megállás nélkül lapoztam. Ahogy haladtam a vége felé, egyre inkább a hatása alá kerültem. Befejezésekor pedig megrendült katarzist éreztem. A döbbenetes monológ szíven ütött. Úgy éreztem, hogy József Attila sorai az én gyónásom is egyben. Akárcsak a verseiben, itt is beszámolt a magányáról, az elveszettségérzéséről és sóvárgó szeretetvágyáról. Tudom, hogy ezek az érzések hasonló erővel bennünk is megvannak, csak nekünk nincsenek szavaink ennek kifejezésére. - Jordán Tamás